Egy magyar klasszikus, a pörkölt

2016. február 17. Deino

shutterstock_263050670.jpg

A pörkölt egy olyan étel, aminek Magyarországon nem csak hagyománya, de kultúrája van. Nálunk mindenkinek megvan a tuti tippje és a családi titka a tökéleteshez, mert egy jó pörkölt után mindenki elismerően biccent, majd repetázik még egyet, csak az íze kedvéért. Lássuk, hogy készül ez a klasszikus fogás!

 

Mire lesz szükségünk?

1 kg sertés comb vagy lapocka, mindenképpen soványabb féle
4 nagyobb fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
2 friss paradicsom
2 paprika
egy kávéskanál őrölt kömény
egy kevés piros arany vagy gulyáskrém
2 teáskanál pirospaprika
egy szárított babérlevél
ha szeretjük a csípőset akkor egy hegyes erős paprika
valamilyen sertés- vagy libazsír, esetleg étolaj a sütéshez

Hogyan fogjunk hozzá?

Első lépésben készítsük elő a húst: mossuk meg alaposan, majd vágjuk fel nagyjából egyforma kockákra. A paprikát és a paradicsomot is kockázzuk fel, majd a hagymákat aprítsuk fel egészen apróra.

shutterstock_116283943.jpg

Közepes lángon olvasszuk fel a zsírt / forrósítsuk fel az olajat, majd tegyük bele a hagymát, majd kevergessük, amíg üvegesre nem sül, ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a paprikát és a paradicsomot is, szórjuk meg egy teáskanál őrölt köménnyel, tegyük mellé a babérlevelet, és sózzuk meg ízlés szerint. Keverjük el az egészet alaposan, és néhány percig pároljuk mindezt, hogy összeérjenek az ízei. Ezután adjuk hozzá a húst, és pároljuk addig, amíg az egész el nem kezdi elfőni a levét. Ekkor szórjuk meg a pirospaprikával, és folyamatosan, mindig csak egy kevés vizet aláöntve pároljuk a húst. Nem baj, ha hagyjuk egyszer vagy kétszer a zsírjára pirulni. Akkor van kész a hús, ha már puha - ne féljünk megkóstolni!

Galuskával, tarhonyával, knédlivel, vagy akár barna rizzsel is kitűnő fogás. 

Vas Zsolt, a SPAR hússzakértőjének tanácsa

A pörkölt az egyik legegyszerűbben elkészíthető húsétel, melyhez kedvenc sertés alapanyagom a lapocka. Az alap hozzávalók mellett mindig gondoskodom arról, hogy kapjon egy kis csípős ízt – ez teszi különlegessé. Tálalhatjuk szarvacska tésztával, de nokedlival az igazi!.

süti beállítások módosítása