Karácsonyi díszítés az ártalomcsökkentés jegyében

2020. december 21. Kontent

A 2020-as évről elmondhatjuk, hogy a jelenlegi generációk mindegyike élete végéig emlékezni fog majd rá, hiszen olyan dolgokat tapasztalhattunk meg, amire ezidáig nem volt még példa. Kiderült, hogy érezhetően élhetőbbé válik a környezetünk, ha az emberek nagy többsége visszavesz az eddigi pazarló és kényelmes életformából; világossá vált, hogy otthonról is képesek vagyunk szinte bármilyen munkát hatékonyan elvégezni, és egyre tudatosabbak vagyunk a minket és környezetünket érő ártalmak csökkentésében is. A kételkedőknek elég csak körbenézni az utcán. 

shutterstock_790159666.jpg

Aktuális és élő példa, hogy fővárosszerte a karácsonyi díszeket és díszkivilágítást is elérte a változás, mivel a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. a környezetvédelmi és energiahatékonysági szempontokat is figyelembe vevő új díszekkel készült az ünnepi szezonra. Ennek köszönhetően advent első vasárnapjától teljesen más köntösben látható a főváros, mint eddig: környezetbarát és újrahasznosított díszekbe öltöztették a forgalmas utakat, tereket. Az idei díszítés újrahasznosított műanyagból és alumíniumból készült, de cukornádat is felhasználtak a karácsonyi dekorációkhoz.

A korábbiak többek között azért voltak károsak, mert a díszek fel- és leszereléskor gyakran olyan sérüléseket okoztak a feldíszitett fáknak, amik fertőzési gócokat hoztak létre, és megbetegítették a növényeket.

Az új díszek kis súlyukból adódóan már sokkal jobban kímélik a fákat. Emellett az Andrássy út Oktogonig tartó szakaszán és a Városháza parkban használt díszek energia fogyasztása lényegesen alacsonyabb, mintegy 40 százalékkal kevesebb (8,5 Kw) az előző években megszokott fogyasztáshoz képest.

A mindennapokban egyre több területen van már lehetőségünk arra, hogy a környezetkímélőbb, alacsonyabb ártalommal járó megoldásokat válasszuk. A tudomány és technológia fejlődésének köszönhetően szerencsére már szinte minden káros tevékenységre van alternatív megoldás. Vegyük például az elektromos autókat, amelyek lassan kiszoríthatják a belső égésű motorral felszerelt járműveket; vagy a fa-, szén- illetve gázfűtést felváltó korszerű hőszivattyúkat, napelemeket, és a geotermikus energiát; a táplálkozás terén is választhatunk olyan megoldást, amely sem ránk, sem a bolygóra nem jelent akkora veszélyt. De legalább ilyen fontos, hogy a dohányzásnak is van már füstmentes alternatívája.

A dohányzás nem csak közvetlenül ránk, de közvetve a környezetünkre is ártalmas. Globálisan több mint 1 milliárd embert érint ez a probléma, hazánkban pedig több mint 2 milliót. De a dohányfüst ártalmainak ennél lényegesen többen ki vannak téve, ezért a dohányzás össztársadalmi probléma.

Napjainkban már köztudott, hogy a dohányás káros, és számos betegség kiváltója lehet. Sokan nem tudják, de nem a nikotin, hanem az égés során a füstben keletkező káros anyagok felelősek elsősorban a dohányzással kapcsolatos betegségek kialakulásáért. A cigaretta égése során keletkező füstben lévő több ezer vegyi anyag keletkezik, melyek közül 93-ról megállapított az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA), hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

A cigarettázás kapcsán azonban nem csak a füst okozta ártalmakról kell beszélnünk. A cigaretta melléktermékeként keletkező, és gyakran a természetben eldobott csikk lebomlási ideje nagyon hosszú, és az esőzések miatt a föld beszívhatja a benne lévő káros anyagokat, amely a vizeinket is károsíthatja, és ezáltal bekerülhet az emberi szervezetbe is.

A legjobb egyértelműen az, ha eleve el sem kezdünk dohányozni, vagy ha ez már megtörtént, akkor mihamarabb abbahagyjuk ezt a káros szokást. De sajnos sokan vannak, akik az ismert egészségügyi kockázatok ellenére sem szoknak le. Ezen felnőtt dohányosoknak érdemes tájékozódniuk az ártalomcsökkentés lehetőségeiről, a cigarettánál potenciálisan alacsonyabb károsanyag-kitettséggel járó különböző füstmentes technológiákról.

Napjainkban már számos füstmentes technológia létezik, melyek használata során nem történik égés, így nem keletkezik füst sem. Bizonyos típusaira jellemző, hogy használatuk után nem keletkezik csikk, amíg más típusok esetén az eszköz életciklusa végén szétszedhető, és újrahasznosítható.

Füstmentes kategóriába tartozik például a nikotinsóval működő technológia, a nikotintartalmú folyadék elektronikus hevítésén alapuló e-cigi, vagy a dohányhevítéses technológia is. Mindhárom technológiában az a közös, hogy használatkor nincs égés, ezáltal füst sem keletkezik, de az adott technológiától függően dohány-, illetve nikotinpára szabadul fel. Ezeknek a technológiáknak a használata nem kockázatmentes, mivel többek között nikotint tartalmaznak, amely erős függőséget okozó anyag és fejfájást, szédülést okozhat. Fontos tudni, hogy ezek a technológiák nem leszoktatást segítő eszközök, és kizárólag olyan felnőtt dohányzók számára jelenthetnek alternatívát, akik valamiért nem szoknak le a hagyományos dohánytermékek fogyasztásáról.

shutterstock_91207829.jpg

A karácsonyi díszek esetében talán az lenne a legjobb, ha nem dekorálnánk az utcán lévő fákat, hisz akkor egyáltalán nem lenne extra áramfogyasztás és a vezetékek műanyag borítása biztosan nem sértené fel a fák törzsét, ágait. A karácsonyhoz azonban hozzátartoznak az ünnepi fények, így ha már díszítésre kerül a sor, a legjobb, amit tehetünk – a mostani, budapesti példát követve – ha kevésbé káros, természetbarát és energia-hatékony megoldást keresünk. A dohányzás okozta ártalmakat is úgy lehet a leghatékonyabban csökkenteni, ha egyáltalán nem fogyasztunk dohány- és nikotintartalmú termékeket, azaz a leghatékonyabb megoldás továbbra is az, ha nem kezdünk el dohányozni, illetve dohányzás esetén minél hamarabb leszokunk róla, ha pedig ez valamilyen okból nem történik meg, tájékozódjunk a cigarettánál alacsonyabb káros anyag kitettséggel járó lehetőségekről.

süti beállítások módosítása