Egy zsírégető saláta a nyári szezonra: avokádó és spárga

2016. június 15. Deino

shutterstock_263066297.jpg 

A nyári szezonban bizony sokan számolják a kalóriát, és aggódnak a strandszezon miatt - ez a mai saláta tipikusan olyan étel, ami laktató, és egyáltalán nem hizlal, sőt, még segít is a fogyásban.

Mire lesz szükségünk?

15 dkg madársaláta, fék kiló fehér spárga, 3 savanyú uborka, egy nagyobb avokádó, 2 csokor petrezselyemzöld, 3 dl víz, egy kevés barnacukor vagy méz, egy nagyobb citrom facsart leve, egy evőkanál tökmagolaj, 1 teáskanál dijoni mustár, és egy kevés tengeri só.

shutterstock_423884503.jpg

Hogyan fogjunk hozzá?

A spárgát mossuk, a végeit vágjuk le, majd hámozzuk meg alaposan. Vágjuk fel nagyjából 3 centis darabokra, majd egy kisebb lábosban forraljunk vizet sóval, cukorral vagy mézzel és egy kevés citromlével. A spárgát nagyjából 8 perc alatt puhára főzzük, majd utána tegyük át jeges vízbe, és végül szűrjük le alaposan. Aprítsuk fel finomra a 2 csokor petrezselyemzöldet, majd tegyük félre, és vegyük elő az avokádót. Vágjuk félbe, és távolítsuk el belőle a magját. A gyümölcs húsáról óvatosan vágjuk, fejtsük le a héját, majd azt is aprítsuk a nagyjából 3 centis darabokra. A savanyú uborkákat vágjuk fel fél centis szeletekre, az egészt tegyük egy tálba, locsoljuk meg egy kis citromlével, majd forgassuk össze a petrezselyemmel és a spárgával.

Az öntetet egy külön tálban készítsük: egy friss citrom facsart, szűrt levét egy kevés tengeri sóval keverjük el a tökmagolajban és a mustárban, minél alaposabban. Egy kicsit hagyjuk állni a hűtőben, tálalás előtt forgassuk bele a salátát. Ízlés szerint kiegészíthető pirított dióval, mandulával.

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

A jó spárga friss, ropogósan kemény, de nem fás, fényes, feszes héjú, ép és zárt rügye van, egyenes, nincs szaga, és az íze nem keserű. A zöldspárga íze a zöldborsóéra hasonlít.

A csomagolás elrejti az áru felét, de ott lehet legkönnyebben ellenőrizni a minőségét! Bontsuk ki és szagoljunk bele, majd nézzük meg a metszési felületet. Nem lehet büdös, ráncos, fonnyadt, barna foltos, vagy beszáradt!

süti beállítások módosítása