Egy tavaszi klasszikus: mozzarellás villám-paradicsomsaláta

2016. április 1. Deino

shutterstock_257171836.jpg

Tavasszal különösen szeretünk salátákat fogyasztani, ezek közül is kiemelkedik a mozzarellás paradicsomsaláta, ami igazi olasz ízkavalkádot varázsol pillanatok alatt a konyhába! Gyorsan elkészül, de isteni finom! Lássunk is hozzá!

shutterstock_110427116.jpg

Mire lesz szükségünk?

40 dkg mozzarella sajt, 40 dkg paradicsom (negyedrészt hagyományos, háromnegyede pedig koktél), extra szűz olívaolaj, némi balzsamecet, egy kevés tengeri só, frissen őrölt bors és friss bazsalikom.

Hogyan fogjunk hozzá?

Mossuk meg a paradicsomokat, majd a nagyobbakat vágjuk fel vastagabb szeletekre, a koktélparadicsomokat pedig felezzük el. A mozzarellát finoman tépkedjük kisebb darabokra egy külön tálba. Mivel ez a recept nagyjából négy főre szól, készítsünk elő négy mélytányér vagy kisebb tálat, és a sajtot valamint a paradicsomot keverjük el kb. egyenlő arányban, majd halmozzuk a tálkákra. Hintsük meg egy kevés tengeri sóval, őrölt borssal, csepegtessünk rá ízlés szerinti mennyiségben balzsamecetet és olívaolajat, majd díszítsük bazsalikomlevelekkel. Kész is vagyunk!

 

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

Paradicsomról nem lehet eleget beszélni! A Spar ajánlatában szerepel fekete, sárga, koktél, trimix, bugaci, lucullus és csomagolt San Marzano koktélparadicsom is. Ha pasta, akkor a San Marzano-t válasszuk, ezeket az ovális, nyújtott szilvatestű paradicsomokat imádják az olaszok is. Higgyük el nekik, régóta főznek vele, szószaik alapja és a pizzájuk feltétje is ez, de a szárított paradicsomot is ebből varázsolják!

süti beállítások módosítása