Egy varázslatos köret, ami minden fogást ünnepivé varázsol

2016. december 13. Deino

shutterstock_359833223.jpg

Itthon hercegnő-burgonya néven híresült el a híres francia köret, a les pommes duchesse, aminek a neve majdnem olyan gyönyörű és ünnepi, mint maga az étel, amit jelöl. A hercegnő burgonya olyan szép és különleges köret, hogy szinte még egy rántott hús is királyi fogásnak tűnik, ha ezzel szolgálják fel.

shutterstock_281160143.jpg

Mire lesz szükségünk?

Elsősorban egy jó adag türelemre, de ami nélkül semmiképp nem boldogulunk, az egy csillagcsöves habzsák. Enélkül ugyanis nem tudjuk megformázni a csodás köretünket. Ha ez megvan, onnan kezdve már könnyű dolgunk lesz.

Ami szükséges még: Fél kiló burgonya, 2 dkg vaj, 2 közepes tojás elválasztott sárgája, egy nagyobb csipet őrölt szerecsendió, sütőpapír (szilikonos), valamint víz és só a krumpli főzéséhez.

shutterstock_160073312.jpg

Hogyan fogjunk hozzá?

Az eleje pontosan olyan, mint bármikor máskor, mikor nekiáll krumplipürét főzni az ember: a burgonyát mossuk, pucoljuk, majd daraboljuk fel nagyjából egyforma kockákra. Egy nagyobb edényben fedő alatt, enyhén sózott vízben 30-40 perc alatt megfőzzük - eddig semmi ördöngösség nincs a dologban. A megfőtt krumpliról leöntjük a vizet, minél alaposabban áttörjük, majd hagyjuk egy kicsit állni, hűlni. A langyos burgonyához hozzáadjuk a vajat, és kellő alapossággal eldolgozzuk. Adjuk hozzá az őrölt szerecsendiót és egyesével a tojássárgáját habverővel való kevergetés mellett. Az egészet addig keverjük, amíg sima nem lesz a végeredmény. Itt kóstoljunk bele óvatosan - ha nem lett volna elég a főzővízben a só, akkor itt még könnyen korrigálhatunk.

Most jön a trükkösebb része: szedjük bele a pürét a csillagcsöves habzsákunkba, béleljük ki a tepsinket az előkészített sütőpapírral, és a habzsákkal nyomjunk rá egyforma krumplicsillagokat. Próbáljuk meg őket nagyjából egyenlő távolságra nyomni egymástól. 250 fokra előmelegített sütőben nagyjából 10-15 percig sütjük. A tökéletes hercegnő burgonya akkor van kész, mikor kívül szép aranybarnára van sülve és ropogós, de belül még lágy.

Tipikusan az a fajta köret, amit frissen, forrón kötelező tálalni - de mivel szépen elő lehet készíteni, és a sütési fázis hihetetlen gyors, ezért meg lehet csinálni előre, hogy már csak be kelljen tolni a sütőbe és kisütni, mielőtt elkezdjük tálalni a levest.

süti beállítások módosítása