5 remek módszer a mézeskalács díszítésre!

2016. december 1. Deino

shutterstock_520063222.jpg

Mézeskalács nélkül nincs karácsony! Legalább annyira hozzátartozik az ünnephez, mint az adventi koszorú, vagy az ajándékok. Ha már unjuk az évről-évre ismétlődő rutint, olvassunk bele, mások hogyan díszítik a mézeskalácsot!

shutterstock_519508219.jpg

Az örök klasszikus, a fehér cukormáz

Számos néven ismert, a kettő legáltalánosabban elterjedt az íróka és a cukormáz. Egy tojásfehérjét verjük fel, majd folyamatosan adjuk hozzá 20 dkg porcukrot és pár csepp citromlevet, majd habverővel verjük keményre. Ha túl híg a massza, adjunk hozzá még egy kis porcukrot. Kanalazzuk habzsákba vagy egy átlátszó nejlonzacskóba, csavarjuk el / kössük el a végét, majd a csücskére vágjunk egy nagyon, nagyon apró lyukat. Ha túl nagy a lyuk, nem lesz szép a minta, szóval legyünk óvatosak.

Különösen szép minták érhetőek el, ha három adag cukormázat készítünk, és az egyiket beszínezzük piros ételfestékkel. A második fehéret keverjük sokkal hígabbra, elég bele fél adag porcukor, citromléből pedig kerüljön bele egy evőkanálnyi. Ezt krémes állagúra kell verni, majd a mézeskalács szélét meghúzzuk a normális, sűrű masszával, a mézeskalács közepére pedig tegyünk egy adagot a folyósabb, krémesebb masszából, és krémlapáttal oszlassuk el egyenletesen. A tetejére rajzoljunk piros mintákat, esetleg "húzzuk szét" a végén fogpiszkálóval, hústűvel.

A magvakkal nehéz hibázni

Az egyik leggyorsabb és legfinomabb díszítési mód, ha mindenféle magvakkal díszítjük a tetejét. A még nyers, de már formára vágott mézeskalács tetejét kenjük meg tojásfehérjével, és erre szórjunk napraforgómagot, mákot, szezámmagot, majd süssük ki. Dióval, mogyoróval, mandulával is megjátszhatjuk ezt, viszont ilyenkor óvatosan (hogy ne tehénkedjük szét a mézeskalács formáját) nyomkodjuk bele a magokat a tésztába egy kicsit. Itt utólag kenjük le az egészet tojásfehérjével, majd jöhet a sütés.

Dekorcukor, te csodás

A dekorcukorból a legünnepibb választás a kis arany- vagy ezüstszínű gömbök. Mindenképp kell alá valamilyen "ragasztóanyag", ez lehet hagyományos íróka, vagy a krémesebb, szétkenendő cukormáz-alap. Az eljárás mindenképp ugyanaz, a máz felvitele után óvatosan helyezzük fel a cukrot, majd hagyjuk megszáradni.

A körülményes, de roppant látványos megoldás: marcipán

Gél állagú festékkel színezett fehér marcipánnal nagyon szép végeredményt lehet elérni. A színezéshez kell egy nagyobb deszka és néhány fogpiszkáló, valamint porcukor. Porcukorral meghintett deszkán kinyújtjuk egyenletesre a marcipánt, majd az ételfestékbe mártott fogpiszkálóval szépen megszurkáljuk egyenletesen, majd belegyúrjuk a festéket. Addig ismételjük, amíg el nem érjük a megfelelő árnyalatot. Pogácsaszaggatóval érdemes kivágni formára a marcipánt, a rögzítésre pedig a legjobb a jó öreg cukormáz.

Csokoládé, a nagy kedvenc

Forraljunk vizet egy lábosban, aminek a tetejére tegyünk egy jénai tálat, vagy valamilyen hőálló edényt. Ebbe tegyük bele a csokoládét, ami szépen elolvad majd. Keverjük el egy kicsit, hogyha több különböző csokoládéval dolgoztunk, majd mártsuk bele a mézeskalácsot, utána pedig hagyjuk kihűlni. Mártogatás után díszíthető a már említett dekorcukorral, de akár cukormázzal is. Érdemes mindenképp beválasztani sötét étcsokoládét a mixbe, hogy kellően sötétszínű masszát kapjunk.

süti beállítások módosítása