A sörben sült csülökért meg kell bolondulni!

2016. november 4. Deino

shutterstock_99674144.jpg

A csülök nem egy könnyed étel - viszont időről időre érdemes megpróbálkozni vele, mert bár nem kis munka elkészíteni, de százszorosan meghálálja magát! A sörben sült csülök ott ropog, ahol kell, és pontosan ott omlós és puha, ahol leginkább várnánk tőle. Vágjunk is bele!

shutterstock_260873846.jpg

Mire lesz szükségünk?

80 dkg minőségi sertéscsülök (nyers, hátsó rész), 1 dl olaj, 2 nagy gerezd fokhagyma, 1 üveg sör (lehet egy "testesebb" barnasör is, ha kedveljük az ízét), egy fél kávéskanál (őrölt) fűszerkömény, egy kávéskanál bors, valamint tengeri só ízlés szerint

Hogyan fogjunk hozzá?

Először is készüljünk fel lelkileg, ugyanis a csülköt még a sütés előtt két, de legalább egy nappal elő kell pácoljuk kicsit, hogy utána tökéletes legyen a végeredmény - bizony, ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra összedobni. A csülköt először sózzuk, majd az olajban elkeverjük a borsot, a kimért köményt, végül pedig a fokhagymát (préselve, vagy pedig nagyon apróra vágjuk, ha van hozzá türelmünk), majd ezzel a páccal egyenletesen bekenjük a húst. Egy nagyobb tálban, fóliával takarva hűtőbe tesszük egy, két napra.

Sütés előtt egy órával tegyük át a húst egy  (lehetőleg nem túl nagy) tálba. majd felöntjük sörrel úgy, hogy teljesen ellepje a húst. Azért jó kisebb alapterületű tállal nekilátni a sütésnek, mert úgy kevesebb sör is jól ellepi a húst. Itt még egyszer, utoljára hagyjuk állni a húst. Közben a sütőt előmelegítjük 180 fokra, majd az egy óra lejárta után a húst áttesszük egy nagyobb sütőedénybe, meglocsoljuk sörrel, és lefedve sütjük két órán át. Időnként nézzük rá, esetleg a tetején finoman locsoljuk meg még egy kis sörrel óvatosan. A két óra letelte után fedés nélkül is pirítjuk egy órát, változatlan hőfokon. Időről-időre itt is nézzük rá, hogy hogyan pirul, illetve hogy ennyi előkészület és munka után nehogy odaégessük a húst.

Petrezselymes krumplival, vagy zsírban sült krumplival tálaljuk - a legfinomabb mindig még közvetlenül sütés után, amikor még nem kell újra melegíteni, hanem "sütőmeleg" az elkészült étel.

süti beállítások módosítása