Olajbogyós sárgadinnye saláta

2016. július 24. Deino

shutterstock_109276358.jpg

A sárgadinnye lédús, finom gyümölcs - viszont kevesen tudják, hogy egy kevés erőfeszítéssel igazán finom, egészséges és tápláló saláta kerekíthető belőle. Lássuk hogyan!

Mire lesz szükségünk?

Egy darab közepes méretű, érett sárgadinnye, 10 dkg friss rukkola, 5 dkg fekete olajbogyó, 2 evőkanál chia olaj, 2 evőkanál szőlőmagolaj, 2 evőkanál mézes almás gyümölcsecet, 10 dkg feta sajt, só, tört bors, és egy kávéskanál mustár.

shutterstock_126043670.jpg

Hogyan fogjunk hozzá?

A dinnyét vágjuk fel, majd a húsát daraboljuk fel nagyjából egyforma, 2-3 centis kockákra. Az olajbogyókat vágjuk félbe, majd kockázzuk fel a fetát is. Egy nagyobb tálba öntsük bele a felkockázott dinnyét és az olajbogyót, majd adjuk mellé a rukkolát. A gyümölcsecetben oldjuk fel egy csipet sót, majd adjuk hozzá az olajakat, a mustárt, és a frissen tört borsost. Egy kisebb villával alaposan keverjük el az egészet, hagyjuk állni 2-3 percet, majd öntsük rá a salátára, és kézzel alaposan forgassuk át. Ha kész vagyunk, mehet a tetejére a feta sajt.

süti beállítások módosítása