Egy villámgyors mustáros pác, amit bármikor előkaphatunk

2016. június 24. Deino

shutterstock_376155850.jpg

A szeszélyes időjárás miatt idén bizony minden napot meg kell ragadni, amikor váratlanul beköszönt a jóidő. Ha ilyen napra ébredtünk, és a húst megvettük hazafelé, most mutatunk egy pácot, ami percek alatt kész van, elég neki 1-2 óra a húson, mielőtt már mehet is a grillrácsra!

 

Mire lesz szükségünk?

Négy nagy evőkanál mustár, 1 teáskanál frissen őrölt bors, 1 kávéskanál őrölt fehérbors, só és némi olívaolaj.

Hogyan fogjunk hozzá?

A mustárt mérjük ki egy közepes méretű edénybe, majd adjuk hozzá a borsot és a sót, és nagyon alaposan keverjük el, teljesen egyenletesre. Ha ezzel megvagyunk, öntsünk hozzá egy kevés olívaolajat - nem kell hozzá sok, inkább az íze, mint az állaga miatt tesszük bele. Keverjük el az egészet ismét, amíg homogén masszát nem kapunk, majd kenjük meg a kész páccal az előkészített húsokat, és tegyük őket 1-2 órára a hűtőbe. Meg is van! Mire letakarítjuk a grillt, összedobunk egy salátát, és tisztességes parázs keletkezik a sütőben, már teljesen kész is lesz a hús.

süti beállítások módosítása