A húsvét ízei egy salátában: sonkás-tojásos vitaminsaláta!

2016. március 23. Deino

shutterstock_277990502.jpg

Ha valami könnyedebb, de mégis húsvéti fogásra vágyunk, egy percig se habozzunk bevetni ezt az isteni salátát! Semeddig nem tart elkészíteni, nagyon finom, könnyed és mégis tápláló! Vágjunk is bele.

shutterstock_370292435.jpg

Mire lesz szükségünk?

2 nagyobb, friss paradicsom, 4 főtt tojás, 3 db hónapos retek, 2 szál újhagyma, egy csomag salátamix, fél citrom leve, egy kevés olívaolaj, mustár, egy csemegeuborka, egy csokor petrezselyem, 1 kiskanál kapribogyó, valamint só és bors ízlés szerint, és egy vagy két szelet sonka attól függően, mennyi hússal szeretjük a salátákat.

Hogyan fogjunk hozzá?

Mossuk, tisztítsuk meg a zöldségeket, majd a retket reszeljük le vékony karikákra, az újhagymát karikázzuk fel, a sonkát/sonkákat vágjuk fel vékony csíkokra, a paradicsomot és a tojást pedig negyedeljük fel. Egy nagyobb tálban keverjünk el mindent a salátamix-szel. Ezután jöhet az öntet: aprítsuk fel az uborkát és a kapribogyót, keverjük el egy kiskanál mustárral, adjuk hozzá a citrom levét, majd öntsük nyakon kb. 3 ek olívaolajjal. Keverjük el alaposan az egészet, majd öntsük a salátára, keverjük el azt is, majd pár órát hagyjuk állni a hűtőben.

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

Ha húsvét, akkor hagyományosan a primőrök kerülnek előtérbe, köztük a saláta, retek és a csemegehagyma - természetesen.

Idén nagyon korán kapjuk az Ünnepet, alig van magyar termék a piacon. A legtöbb vásárlónk kényelmi okok miatt a fejes helyett, a jégsalátát keresi, mert ezt nem kell három vízből, levelenként lemosni, csak néhány külső levelet eldobni és már konyhakész is!

Hónapos retkek közül felfedeztem magamnak a franciaretket. Íze ugyanolyan, friss, pikáns, retek-íz, de a test végén lévő fehér sapkával, sokkal dekoratívabb, étvágygerjesztőbb a tányéromon, mint a „szabvány hónapos retek”

Csemegehagymák esetében gyakran hallom vitázni a vásárlóinkat, mert egyik a „nagybajuszú” olasz újhagymára, a másik a zsenge vékony magyar csemegehagymára esküszik. Nálam az íz a döntő!

Ha már hagymát eszek érezzem, illatozzon! Roppanjon, ha beleharapok!

süti beállítások módosítása