Egy igazán különleges paradicsom leves

2015. szeptember 2. Deino

shutterstock_151145765.jpg

Ki mondta, hogy a paradicsom leves nem lehet izgalmas? Most mutatunk egy olyan különleges paradicsomkrém levest, ami után bizony mindenki megnyalja a tíz ujját! Ez bizony egyenesen isteni!

 

Mire lesz szükségünk?

800g - lehetőleg darabos - konzerv paradicsom, esetleg friss paradicsom, 400 ml zöldség alaplé, 200g főzőtejszín, 1 közepes fej vöröshagyma, 100g chorizo, 12-15 levél bazsalikom, 3 evőkanál olívaolaj, némi cukor, só és bors.

Hogyan fogjunk hozzá?

Mossuk és tisztítsuk meg a hagymát, majd vágjuk apró kockákra. Forró olajban dinszteljük, amíg üveges nem lesz. Öntsük fel a paradicsommal, majd az alaplével, adjuk hozzá a főzőtejszín háromnegyedét, majd lefedve főzzük mintegy 20-22 percig. Addig a chroizot először vágjuk hosszában ketté, majd szeleteljük le, és 2-3 percig süssük serpenyőben. A levest ezután pürésítsük le botmixerrel, majd sóval, cukorral, borssal ízesítsük ízlés szerint. 

shutterstock_143668231.jpg

Verjük félkeményre a maradék tejszínt, majd vágjuk vékony csíkokra a bazsalikomot. A levest tálalás után a chorizo szeletekkel, egy kevés tejszínnel és bazsalikommal díszítve tálaljuk!

 

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

Paradicsomról nem lehet eleget beszélni! A Spar ajánlatában szerepel fekete, sárga, koktél, trimix, bugaci, lucullus és csomagolt San Marzano koktélparadicsom is. Ha pasta, akkor a San Marzano-t válasszuk, ezeket az ovális, nyújtott szilvatestű paradicsomokat imádják az olaszok is. Higgyük el nekik, régóta főznek vele, szószaik alapja és a pizzájuk feltétje is ez, de a szárított paradicsomot is ebből varázsolják!

süti beállítások módosítása