Mi történne, ha teljesen eltűnne az oxigén a Földről?

2020. október 9. Kontent

Tegyük fel, hogy a Földön hirtelen eltűnik az oxigén, akárcsak rövid időre. Ennyi idő alatt is teljesen felborulna a Föld egyensúlya és működése.

shutterstock_1479303215.jpg

Az oxigént (O2) természetesnek vesszük, hiszen létezésünk alapja, de amint kevesebb jut belőle a szervezetünkbe – például hosszabb ideig tartózkodunk egy kis, zárt térben – azonnal megérezzük. Az oxigén, pontosabban annak hiánya azonban közvetetten is hatással van ránk. Korábban már írtunk az UV-sugarak okozta ártalmakról, így már tudjuk, hogy nem csak a faktorok számát kell figyelni, ha naptejet vásárolunk. Ha viszont nem lenne oxigén, akkor a legerősebb naptej sem védene meg minket attól, hogy leégjünk, mivel az oxigénnek jelentős szerepe van többek között az UV-sugarak blokkolásában is. Hiányában eltűnne a káros sugarak elleni első védőbástyánk és esélyünk sem lenne csökkenteni a bőrünkön keresztül a szervezetünkre ható ártalmakat.

Mivel oxigén hiányában sokkal kevesebb olyan részecske lenne a levegőben, amely képes visszaverni a fényt, ezért hirtelen besötétedne az ég, szinte annyira, hogy majdnem koromsötét lenne a nap 24 órájában. Az oxigén eltűnésével egyből elveszítenénk a légnyomás körülbelül 21%-át. Ez pedig elég komoly következményekkel járna: a dobhártyánk sérüléséhez, sőt, akár beszakadásához is vezethetne.

shutterstock_1166898091.jpg

A lakó- és munka környezetünkre is komoly hatással lenne az oxigénmentesség. A megmunkálatlan fémek azonnal összeolvadnának, és lehetetlen lenne őket szétválasztani. Hogy miért? Mert ezt a folyamatot csak az oxidáció akadályozza meg, így ha néhány másodpercre nélkülöznünk kéne az O2-t, akkor ez a folyamat azonnal megtörténne. De az oxigén nagyon fontos kötőanyagnak számít a beton építményeknél is, ezért ha ez az elem eltűnne belőle, akkor semmi sem tartaná az épületet és minden ház, híd és bármi, ami betonból és fémszerkezetből készült, azonnal összedőlne.

Mivel a víz egyharmada oxigénből áll, nélküle a benne található hidrogén gázzá alakulna, és a gáz mennyisége is erőteljesen megnövekedne, hisz az óceánok, tengerek, tavak, folyók helyén gáz halmazállapotú hidrogén lenne. Hirtelen nem lenne mit inni.

És a legfontosabb: oxigén nélkül az állatok és az emberek sem kapnának levegőt!

Ezenkívül az oxigénnek az égésben is nagy szerepe van, hiszen az égéshez három dolog szükséges: éghető anyag, az égést biztosító közeg, azaz az oxigén, és a gyulladási hőmérséklet elérése. Oxigén nélkül tehát nem jöhetne létre az égés, ha nincs égés, akkor nincs füst sem. Mindez persze lehetne akár pozitív is, hiszen a füstben több száz olyan káros anyag is lehet, ami komoly betegségeket okozhat. Számos olyan égéssel járó tevékenységet ismerünk, ami káros mellékhatásokkal jár: gumiégetés során például rengeteg mérgező anyag kerül a levegőbe, akárcsak az autók kipufogója, vagy a gyárak kéményei által, de a cigaretta égése során keletkező füstben is 93 olyan anyag van, amelyről már megállapította az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA), hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

 

Sokan tévesen azt hiszik, hogy a nikotin a felelős a dohányzáshoz köthető megbetegedésekért, miközben a tudomány mai állása szerint elsősorban az égés, és az égés során keletkező füst az elsődleges okozója ezeknek a betegségeknek, ugyanakkor a nikotin valóban erős függőséget okozó anyag. A füst egyébként nem csak a dohányosokra, hanem közvetlen környezetükre is káros, tehát szinte mindenki ki van téve a cigarettafüst okozta ártalmaknak – a Földön jelenleg több mint 1 milliárdan, hazánkban pedig több mint 2 millióan dohányoznak. Épp ezért a legjobb, ha eleve rá sem szokunk a dohányzásra, így tudjuk a legjobban megvédi saját magunk, és szeretteink egészségét is. Ha már rászoktunk, akkor természetesen törekedni kell arra, hogy mihamarabb abbahagyjuk ezt a káros szokást, hiszen a leszokással egyértelműen csökken a megbetegedések kockázata. Ugyanakkor vannak olyan felnőtt dohányosok, akik valamilyen okból mégsem teszik le a cigarettát.

A tudomány fejődésének köszönhetően napjainkban már léteznek olyan füstmentes technológiák, amelyek égés és füst nélkül működnek. Ezek sem kockázatmentesek, hisz tartalmaznak például nikotint, ami erősen addiktív hatású és többek között megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást is, de ezek használói a cigarettához képest kevesebb káros anyagnak lehetnek kitéve a kutatások szerint. A tévhitekkel ellentétben ezek nem leszoktató eszközök, a céljuk a dohányzás okozta ártalmak csökkentése a cigarettázással összehasonlítva.

Ha a fentiek ismerete olyan természetes lenne, mint a levegővétel, akkor már közelebb lehetnénk az ember és az általa okozott ártalmak megértéséhez és azok megoldásához. Szerencsére az oxigén nem tűnik el az életünkből, de a levegő- és környezetszennyezés miatt különösen fontos, hogy odafigyeljünk a jelenlétére. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egyenként is felelősek vagyunk a globális méretű természeti károkért, amik társadalmi problémák részét képezhetik.

Fontos tudatosítani, hogy mi magunk is tehetünk a mindennapokban azért, hogy lehetőség szerint minél inkább törekedjünk az ártalmak csökkentésére, védve magunkat és a környezetünket. Legyen szó dohányfüstről, vagy bármi egyébről.

Persze ez egyáltalán nem olyan könnyű, hiszen manapság szinte kivitelezhetetlen, hogy az embernek ne legyen ökológiai lábnyoma. Nehéz lemondani az életünket megkönnyítő dolgokról, például hogy ne autóval közlekedjünk, hogy nyaraláskor egy távolabbi úticélra repülő helyett inkább vonattal utazzunk, mint ahogyan nehéz megállni azt is, hogy ne vegyünk új ruhát, vagy műanyag palackos üdítőt.

 

Szerencsére ma már a legtöbb hétköznapi tevékenységünkre találhatunk számunkra megfelelő, ám kevésbé káros alternatívát, így például a dohányzásnak is van a cigarettához képest potenciálisan kevésbé káros alternatívája. Tehát ha nem tudunk lemondani ezekről a szokásainkról, akkor érdemes tájékozódnunk a lehetőségekről, amelyek alkalmazásával kevesebb ártalomnak tehetjük ki magunkat és a környezetünket.

A dohányzás okozta ártalmak csökkentése érdekében azonban továbbra is az a legjobb, ha tartózkodunk a dohány- és nikotin tartalmú termékek fogyasztásától, vagyis ha egyáltalán nem dohányzunk

süti beállítások módosítása