Friss

Rántott hús tojás, liszt, zsemlemorzsa nélkül

2016. november 18. 09:00 - Deino

shutterstock_152177987.jpg

A rántott hús szinte már-már tradícionális étel hazánkban - lássuk hogyan lehet neki egy picit a megszokottól eltérő ízt adni, hogy igazán különleges legyen a végeredmény!

shutterstock_208428811_1.jpg

Mire lesz szükségünk?

1 kg csontozott, bőr nélküli csirkecomb (bármilyen más hússal ugyanígy elkészíthető), 10 dkg parmezán sajt, egy (átlagos méretű) bögre zabpehely, 10 g vöröshagyma por, egy teáskanál fokhagymapor, egy teáskanál fűszerpaprika és ugyanennyi kurkuma, illetve ízlés szerint őrölt fekete bors, valamint két csipet só - illetve a hús előkészítéséhez szükséges még 3 evőkanál szőlőmag olaj.

Hogyan fogjunk hozzá?

Első lépésben elő kell készítsük a zabpelyhet, mivel nem lehet csak úgy, ahogy van használni. Egy késes aprítóban ledaráljuk alaposan, majd beleöntjük egy közepes tálba. Erre reszeljük rá apró lyukú reszelővel a parmezán sajtot, majd adjuk hozzá a fűszereket. Az egészet keverjük el alaposan, hogy egy homogén elegyet kapjunk.

Egy megfelelő méretű tepsit béleljünk ki teljesen sütőpapírral, majd tegyük félre. A sütőt kezdjük el előmelegíteni 220 fokra. A húst előkészítés után vágjuk fel csíkokra, majd ha mind megvan, egy kicsit sózzuk meg. Forgassuk át a szőlőmag olajban, majd forgassuk bele a fűszeres zabpehely-elegybe. A kész, panírozott csíkokat tegyük az előle kibélelt tepsibe, majd ha a sütő már teljesen előmelegedett 2025 perc alatt pirosra sütjük az egészet.

Köretnek salátát, petrezselymes burgonyát, esetleg sütőtökös gnocchit javaslunk. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://friss.blog.hu/api/trackback/id/tr7111946071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.