Görögdinnyés gazpacho

2016. július 20. Deino

shutterstock_283284110.jpg

A klasszikus, mindenki által ismert paradicsomleves ezúttal dinnyés ízvilággal - a nyár egyik legfinomabb hűsítője, amit vétek lenne kihagyni.

 

Mire lesz szükségünk?

60 dkg görögdinnye, 40 dkg paradicsom, 1 szelet kenyér, 1 citrom, 3 evőkanál olivaolaj, egy evőkanál vörösborecet, egy közepes citrom, só, bors és bazsalikom.

Hogyan fogjunk hozzá?

A dinnye húsát felvágjuk apróbb kockákra, a paradicsomokat félbe vágjuk. Csak a húsára lesz szükség, a magokat és a hájat távolítsuk el, a húst vágjuk fel apró darabokra. Tegyük az aprított paradicsomot egy tálba, majd a kenyeret adjuk hozzá széttépkedve, öntsük hozzá az olivaolajat és a borecetet, és forgassuk át az egészet alaposan, többször. Várjuk meg, amíg a kenyér megszívja magát, majd öntsük az egészet turmixgépbe. Hozzáöntjük a dinnyedarabokat is, facsarjuk rá egy fél citrom levét szűrőn át (vigyázzunk a magokkal!), majd sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá egy kevés bazsalikomot is. Alaposan turmixoljuk össze az egészet,igazítsunk a fűszerezésen, ha szükséges, majd behűtve tálaljuk.

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

A magyar görögdinnye szezonja hagyományosan június végétől Lőrinc napjáig tart. A modern fajták korábban érnek és tovább megőrzik élvezhetőségüket. A mi fogyasztói kultúránk része a négy - tizenöt kilós dinnye, de a skandináv népek ennél kisebb, "frigodinnyét" kedvelnek. Nekem legjobban a Spar magnélküli (Fashion) dinnye ízlik. Ha különlegességet keresünk ajánlom a sárgahúsú változatot.

süti beállítások módosítása