Oregánós paradicsomsaláta, villámgyorsan

2016. május 10. Deino

shutterstock_133049579.jpg

Ha villámgyorsan szeretnénk valami köretet varázsolni a grillrácson sistergő hús mellé, akkor bizony ennél a salátánál keresve sem találhatnánk jobbat!

 

Mire lesz szükségünk?

5 paradicsom, egy vöröshagyma, 1 dl víz, 0,5 dkg cukor, másfél kávéskanál oregánó, egy kávéskanál tengeri só, bors, és egy kevés balzsamecet.

Hogyan fogjunk hozzá?

Pucoljunk meg a hagymát, majd a paradicsomokkal együtt alaposan mossuk meg őket, és félbevágva karikázzuk fel a vöröshagymát, valamint a paradicsomokat is. Igyekezzünk nagyjából egyforma vastagságúra szelni őket. A vizet keverjük el a cukorral és a sóval alaposan, majd öntsük a salátára! Ízlés szerint szórhatunk még rá borsot és sót, majd adjuk hozzá az oregánót. Öntsünk rá egy kevés balzsamecetet, majd alaposan keverjük össze az egészet! Egy 10-15 percet hagyjuk állni a hűtőben, majd fogyasztható is!

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

Paradicsomról nem lehet eleget beszélni! A Spar ajánlatában szerepel fekete, sárga, koktél, trimix, bugaci, lucullus és csomagolt San Marzano koktélparadicsom is. Ha pasta, akkor a San Marzano-t válasszuk, ezeket az ovális, nyújtott szilvatestű paradicsomokat imádják az olaszok is. Higgyük el nekik, régóta főznek vele, szószaik alapja és a pizzájuk feltétje is ez, de a szárított paradicsomot is ebből varázsolják!

süti beállítások módosítása