Gyömbéres-fűszeres házi narancslekvár

2016. január 29. Deino

shutterstock_255661804.jpg

A narancslekvár isteni csemege - például egy jó palacsintába - de még jobb akkor, ha házilag készül. Most mutatunk egy isteni receptet, amit nem is olyan eget verően bonyolult elkészíteni!

Mire lesz szükségünk?

Fél kiló narancs, 3 dl minőségi narancslé (hozzáadott cukor nélkül), 25 dkg cukor, egy csomag vaníliás cukor, egy kevés fahéj, szegfűszeg és gyömbér ízlés szerint, valamint egy csomag dzsemfix (3:1).

Hogyan fogjunk hozzá?

Hámozzuk meg teljesen a narancsokat, vagyis a fehér héjukat is szedjük le teljesen. Szedjük szét gerezdekre, és a gerezdekből fejtsük ki a gyümölcs húsát kézzel, vagy egy filéző késsel. A gyümölcsök levét eközben ne hagyjuk kárba veszni, ezt a műveletet egy nagyobb tál felett végezzük!

Ezután mérjünk ki 300ml gyümölcslevet, a narancsok felfogott levével és a gerezdekkel együtt tegyünk mindent egy főzőedénybe, majd adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, a fűszereket, és a dzsemfixet. Nagy lángon forraljuk fel a keveréket, nagyon fontos, hogy közben folyamatosan kevergessük! Ha már forr, 3-5 percig hagyjuk folyamatosan, nagy erővel forrni. Ha képződik hab a tetején, kanalazzuk le róla.

Tegyünk egy tálat a mélyhűtőbe, majd le lehűt, cseppentsünk rá egyet a lekvárból teszt gyanánt. Ha egy pár perc múlva nem folyik el a csepp, akkor kész a narancslekvár. Töltsük az egészet tisztára mosott, melegen tartott üvegekbe, csavaros tetővel zárjuk le mindet alaposan, majd állítsuk őket fejtetőre 5 perc erejéig. Ennél a fajtánál nem szükséges a dunsztolást végigszenvedni, ha kihűlt, akkor már mehetnek is fel a polcra!

süti beállítások módosítása