Így készül a tökéletes cigánypecsenye

2016. január 19. Deino

shutterstock_363856136.jpg

A cigánypecsenye egy igazi ínyencség, aminek nagyon kevesen tudnak ellenállni - most megmutatjuk, hogyan lehet elkészíteni ezt a finom falatot úgy, hogy lehetetlen legyen elrontani!

shutterstock_357029642.jpg

Mire lesz szükségünk?

8-9 nagyobb szelet, jó minőségű sertéstarja, 20 dkg (zsírosabb) szalonna, 6 gerezd fokhagyma, egy kevés mustár, pirospaprika, frissen őrölt tarkabors, só és olaj a sütéshez.

Hogyan fogjunk hozzá?

Bár az elkészítése nem kifejezetten villámgyors, de cserébe egyáltalán nem bonyolult a művelet. Egy kisebb tálba tegyünk 2-3 evőkanál olajat, majd pucoljuk meg a fokhagymát, és törjük bele, adjunk hozzá 2 nagyobb kanál mustárt, majd keverjünk hozzá egy evőkanál pirospaprikát. A húsokat egyenként tegyük bele egy átlátszó műanyag zacskóba, és klopfoljuk meg őket - nem kell kilapítani, szétverni őket, csak érzéssel.

Klopfolás után mindkét felüket kenjük be az előbb elkészített páccal, majd hagyjuk őket egy fél órát pihenni, pácolódni. Addig a szalonnánkat vágjuk fel nagyjából ujjnyi vastag darabokra, és a szeleteket vágjuk be majdnem a feléig, nagyjából egy centiméteres közökkel. Sülés közben így fog kialakulni belőle a mindenki által ismert és imádott fésű-forma.

Egy serpenyőben pirítsuk zsírjára a szalonnákat, utána viszont ne öntsük ki a serpenyőből, hanem abban pirítsuk pár percig a tarja-szeleteket, utána vegyük lejjebb a gázt, és a húsok alá tegyünk egy kis vizet. Ha elpárolgott a víz, a hús pedig kvázi megfőtt, akkor készen is vagyunk. A kész hússzeleteket tegyük egy tálra, majd a tetejükre tegyük fel a szalonnákat. Köretnek remek választás a petrezselymes krumpli vagy a párolt lila káposzta.

Vas Zsolt, a SPAR hússzakértőjének tanácsa

Ha igazán fűszeres pecsenyét szeretnénk, már előző este pácoljuk be a hússzeleteket. A kiklopfolt szeletek oldalait vagdaljuk be, hogy ne ugorjon össze sütés közben és fűszerezzük, majd hagyjuk állni a pácban másnapig. Így biztosan nagyon ízletes lesz.

süti beállítások módosítása