Két fenséges sárgadinnye recept, amit muszáj még idén kipróbálni!

2015. augusztus 30. Deino

shutterstock_295721885.jpg

A sárgadinnye  olyan dolog, amit mindenkinek kötelezővé kellene tenni: hihetetlenül kalóriaszegény, ugyanakkor nagyon laktató, tápláló, és órákra elűzi az ember éhségét, így nem nyúlunk úton-útfélen az ember úszógumiját gyarapító csokik, nasik, chipsek felé! Most mutatunk két receptet, ami tényleg percek alatt kész van, és egyszerűen letehetetlen!

Egy lenyűgözően finom negatív kalóriás sárgadinnye turmix, ami három perc alatt kész van!

shutterstock_288229718.jpg

Mire lesz szükségünk?

20 dkg érett sárgadinnye, 2 dl tej, némi méz és ízlés szerint (őrölt) fahéj

Hogyan fogjunk hozzá?

A dinnyénket aprítsuk fel kockákra - nem kell hogy túl egyenletes legyen, csak úgy nagyjából egyforma darabokra - majd tegyük bele a turmixgépbe, adjuk hozzá a tejet, és a mézet is. A mézből nem kell sok hozzá, kevéssel is nagyon finom lesz. Alaposan turmixoljuk le, amíg már egészen egyenletes nem lesz az állaga, majd tegyük be a hűtőbe egy kis időre, hogy hideg legyen. Fogyasztás előtt szórjuk meg a tetejét egy csipet fahéjjal, ha szeretnénk!

shutterstock_205968202.jpg

Nincs is jobb dolog ilyen hőségben, mint egy tál hideg, jó alaposan behűtött gyümölcsleves! Most mutatunk egy könnyen elkészíthető, de igazán frissítő különlegességet. Ezt a receptet nagyon érdemes kipróbálni!

Fenséges sárgadinnye krémleves!

shutterstock_258361277.jpg

Mire lesz szükségünk?

1 közepes méretű sárgadinnye, egy fél kígyóuborka, 3-5 evőkanál natúr joghurt (görög), 8 darab mentalevél, őrölt fehérbors, őrölt szerecsendió, őrölt szegfűszeg, és némi tengeri só.

Hogyan fogjunk hozzá?

Vágjuk félbe a dinnyét, kanalazzuk ki a magokat belőle teljesen. A húst kanállal szedjük ki egy nagyobb tálba. Hámozzuk meg az uborkát. Kockázzuk fel apróbb kockákra, majd öntsük a dinnye mellé! Adjuk hozzá a joghurtot majd a mentaleveleket is (utóbbiakat érdemes félbetépni), és végül a fűszereket - mindegyikből elég csak egy keveset, egy csipetnyit hozzátenni. Turmixoljuk össze az egészet nagyon alaposan, amíg teljesen krémszerű nem lesz, és nem maradnak benne darabok semmiből. Tegyük hűtőbe egy órára, majd ha szükséges, fűszerezhetünk rajta még egy kicsit, akár porcukorral is. Hidegen tálaljuk, díszítés gyanánt csepegtethetünk joghurtot is a tetejére!

süti beállítások módosítása