Grillezett cukkini és padlizsán

2015. május 7. Deino

shutterstock_268647509.jpg

Nem csak húst érdemes grillezni májusban, most érdemes a padlizsán, a cukkini felé nyitni ilyen téren is. Mutatunk egy remek receptet, amivel a teljes családot jóllakathatjuk!

shutterstock_189251651.jpg

Mire lesz szükségünk?

2 friss cukkini és 2 friss padlizsán, 4-6 evőkanál olaj, egy zacskó grill fűszerkeverék, 200g cukormentes, natúr joghurt, 2 gerezd fokhagyma, némi metélőhagyma, cayenne-i bors, és egy kevés citromlé.

Hogyan fogjuk hozzá?


Hosszában felvágjuk a zöldségeket, nagyjából kettő centiméteres szeletekre. Nagyon fontos, hogy az elején sózzuk be a padlizsánt, és hagyjuk állni tíz. tizenöt percig. Ha ezt a lépés elmulasztjuk, akkor könnyen keserű maradhat az íze. Amíg a padlizsán áll, keverjük össze a fűszerkeveréket négy evőkanál olajjal. Csepegtessük le a padlizsánt, törölgessük meg, majd a cukkinivel együtt kenjük meg alaposan a fűszeres olajjal. Ha a zöldségek már beszívták az olajat, mindkét oldalukat grillezzük meg a sütőn, nagyjából két-két percig.

Fogjuk a joghurtot, és egy evőkanál citromlevet adunk hozzá ugyanennyi olajjal, majd habosra keverjük. Adunk hozzá ízlés szerint sót, cayenne-i borsot, és a fokhagymánkat, utóbbit összezúzva. Keverjük össze alaposan még egyszer, majd szórjuk meg metélőhagymával.

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

Grillezéshez válasszunk kemény húsú, feszes héjú, csillogóan sötét (klasszikusan padlizsánlila), érett darabokat, melyeknek csumája zöld, magjai nem lehetnek kemények, és feketék. Léteznek fehér, világoskék, és cirmos változatok is, melyek ugyanolyan ízletesek és jók, csak hát kevésbé ismerjük.

A túltárolt padlizsán csumája száraz, fonnyadt, extrém esetben leesik a termésről. A jó cukkini fiatal és zsenge, (virágzást követően, egy – két héten belül, az asztalunkra kerülhet.) Kemény húsú, és üde, fényes héján,enyhén szőrözött, szára és a vágás metszéslapja árulkodó. Idén ültettem a kertembe sárga cukkinit, ha teremni fog, nyersen darabolom majd a paradicsomsalátámba.

süti beállítások módosítása