Egy amerikai klasszikus saláta sült húsok mellé: Coleslaw saláta

2016. április 28. Deino

shutterstock_246073384.jpg

A Coleslaw saláta egy klasszikus amerikai káposztasaláta, amit előszeretettel fogyasztanak szárnyasok és grillételek mellé. Érdemes kipróbálni, mert isteni finom, és könnyen elkészíthető!

 

Mire lesz szükségünk?

Fél kiló fejes káposzta, 20 dkg sárgarépa, 50 g porcukor, egy kevés só és őrölt fekete bors, 6 dl tej, 150 g majonéz, egy evőkanálnyi fehérborecet, 2,5 evőkanál citromlé

Hogyan fogjunk hozzá?

A káposztát mossuk meg, tisztítsuk meg, majd vágjuk csíkokra. A répát mossuk, hámozzuk, majd nagy lyukú reszelőn reszeljük át a káposzta mellé. Keverjük el alaposan az egészet kézzel! Egy külön tálba mérjük ki a porcukrot, majd mérjük mellé a tejet és a majonézt, és ízlés szerinti mennyiségben tegyünk hozzá sót, borsot, majd mehet mellé a citromlé és a borecet, végül keverjük el az egészet homogénre. Öntsük a mártást a káposztára, majd forgassuk át alaposan az egészet, és tegyük hűtőbe úgy két órára. A két óra elteltével azonnal fogyasztható.

süti beállítások módosítása