Egy szuper halas uzsonna: tormás-túrós lazac szendvics

2016. szeptember 13. Deino

shutterstock_255278455.jpg

A lazacnál kevés egészségesebb különlegesség van, és nagyon finom, különleges ízvilágú szendvicseket lehet kihozni belőle egy kis felkészüléssel, amiktől garantáltan beindul a reggel!

Mire lesz szükségünk?

2 darab teljes kiőrlésű zsemle, vagy egy fél teljes kiőrlésű bagett, 10 dkg füstölt lazac, 10 dkg tehéntúró, egy nagyobb evőkanál torma, egy evőkanál (magos) dijoni mustár, egy evőkanál tejföl, só, bors, néhány levél tetszőleges fajta saláta, egy negyed / fél citrom (csak ízesítéshez), néhány csepp olívaolaj.

Hogyan fogjunk hozzá?

Első lépésben kikeverjük a krémet: ha a túrónk netán vizesebb fajta, egy szűrővel kicsit csepegtessük le. Nem kell teljesen száraz legyen, de a túl nedves alapanyag eláztathatja a szendvicset. A túrót keverjük el a tormával, a mustárral és a tejföllel egyenletesre, majd a végén ízlés szerint adjunk hozzá sót, és borsot. Mi fűszeresebben szeretjük, ezért mindkettőből többet szoktunk tenni bele. Vágjuk félbe a választott pékárut, majd egy forró serpenyőben, olaj nélkül pirítsuk meg csak a belsejét. Pirítás után kicsit csepegtessük meg a belsejét olívaolajjal (nem kell túl sok), majd kenjük meg vastagon a krémmel. A krém tetejére tegyünk egy réteg salátát, majd ráhalmozzuk a füstölt lazacszeleteket, amiket megcsepegtetünk pár csepp citrommal, végül jöhet a tetejére a zsemle/bagett másik fele.

süti beállítások módosítása