Fenséges aszalt szilvás, almás csirkemell

2015. december 9. Deino

shutterstock_262811858.jpg

Aszalt gyümölcsökkel minden finomabb - nincs ez másként a csirkemellel sem! Most mutatunk egy könnyen elkészíthető, de annál zamatosabb és ünnepibb receptet, amivel nem lesz nehéz a család kedvében járni.

 

Mire lesz szükségünk?

60 dkg minőségi csirkemell filé, 6-8 bacon szelet, 2 piros alma, 12 dkg aszalt szilva, 1 dl vörösbor (száraz), 5 dkg ementáli sajt, 200 ml habtejszín, egy kávéskanálnyi fahéj, egy evőkanál vaj, egy evőkanál liszt, egy kevés só, bors és szerecsendió.

Hogyan fogjunk hozzá?

Kezdésnek pucoljuk meg és szeleteljük fel a két almát, majd az aszalt szilvát áztassuk be a borba. Utána vágjuk fel a csirkemellet nagyjából egy centis szeletekre, majd sózzuk és borsozzuk meg ízlés szerint. Vegyül elő egy sütőformát, és béleljük ki az oldalát egy-egy bacon szelettel, az aljára pedig tegyünk egy réteg húst. Erre mehet egy réteg alma, majd tegyünk rá néhány borba áztatott szilvát, majd ismét hús, és folytassuk, amíg el nem fogyott a hús, az alma és a szilva.

shutterstock_323791913.jpg

Ha ez kész, forrósítsuk fel a kanál vajat, adjuk hozzá a lisztet, majd kezdjük pirítani. Adjunk hozzá egy kevés sót, borsot, szerecsendiót (reszelt), majd a tejszínnel engedjük fel. Keverjük simára habverővel, majd sűrítsük be. Ez menjen a húsok tetejére, majd reszeljünk az egészre sajtot. 20 percig süssük 200 fokra előmelegített sütőben, amíg szép aranybarna nem lesz a teteje.

Isteni kísérő mellé bármilyen saláta, krumplipüré, vagy az árpagyöngyből készített kusz-kusz.

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

Az aszalt gyümölcsök között időnként feltűnnek különleges kedvencek, mint legutóbb a Goji bogyó a Sparban. Az emberek különleges tulajdonságai miatt kedvelik és keresik. Én édesszájú vagyok, aszalt gyümölcsök között legjobban a mazsolát kedvelem. Feleségem azért vásárol aranymazsolát, hogy ne a "normál sütési mazsoláját" dézsmáljuk meg a konyhában. A püspökkenyérbe kandírozott epret, áfonyát, mangót és diót is szór. Adventkor, a koszorú mellett datolyát és fügét teszünk a gyümölcsös tálba, mert nálunk ez a "nasi" a tévé előtt.

süti beállítások módosítása