Villámgyors ünnepi fogás: vajas-mézes csirkemell

2016. december 7. Deino

shutterstock_442232551_1.jpg

A vajas-mézes csirkemell isteni és látványos vendégváró fogás, ráadásul nagyon ízletes! Az elkészítése sem igényel különösen nagy megszakadást, csak egy picit kell előre dolgozni vele - lássunk is hozzá!

Mire lesz szükségünk?

30 dkg vaj, 10 dkg dió vagy pirított mandula (elhagyható), 4-5 evőkanál akácméz, 2 közepes citrom, kakukkfű, só, bors, valamint 8 darab közepes méretű, minőségi csirkemellfilé.

Hogyan fogunk hozzá?

Már az elején túl is esünk az említett előkészítésen: a csirkemelleket szokás szerint mossuk, tisztítsuk meg, vágjuk le róla a felesleges részeket, majd alaposan dörzsöljük őket végig sóval, és egy éjszakát hagyjuk őket pihenni a hűtőben. A mézet keverjük el a vajjal - utóbbit érdemes egy kicsit megmelegíteni előtte, akár mikróban is, csak hogy könnyebben menjen. Ízlés szerint adjunk hozzá só, borsot - nem kell egyikből sem több pár csipetnél.

Egy megfelelő méretű tepsit kikenünk vajjal, beletesszük a húsokat (lehetőleg ne érjenek össze), és locsoljuk meg a tetejüket egy egészen kevés vízzel. Csurgassuk a húsokra a mézes vajas pácot, és hogy ha úgy döntöttünk, hogy teszünk rá, akkor itt szórjuk meg tört dióval, mandulával a tetejüket. Fontos, hogy finomra tört legyen, ha teszünk rá!

A sütőt melegítsük elő 180 fokra, és süssük addig a húst, amíg teljesen át nem sül. Ha szükséges, öntsünk rá néha egy kevés vizet. A végén tekerjük fel magasabb fokozatra a sütőt, és egy kicsit pirítsuk csak felül, de óvatosan, nehogy nagyon kiszárítsuk a húst. A diós/mandulás és a "szóratlan" verzióra is tehető a végén áfonyalekvár vagy lilahagyma-lekvár, isteni finom párost alkotnak. Köretnek steakburgonyát, petrezselymes krumplit javaslunk.

süti beállítások módosítása