Friss

Szegfűszeges-fahéjas körtekrémleves pirított mandulával

2016. november 06. 09:00 - Deino

shutterstock_231484108.jpg

A körte az ősz egyik legfinomabb gyümölcse - és leves formában sem megvetendő étel! Szürke, hideg hétköznapokon a szegfűszeggel, fahéjjal ízesített körteleves forrón kanalazva pillanatok alatt melegséget varázsol a szobába. Lássunk is hozzá!

Mire lesz szükségünk?

5 darab érett körte (mindegy, hogy milyen fajta), egy deciliter tej, 2 evőkanál akácméz, 1 rúd fahéj, 5 darab egész szegfűszeg, és egy nagy adag, 20 dkg pucolt mandula

Hogyan fogjunk hozzá?

 

A leves

A körtéket megmossuk, eltávolítjuk a héjukat, kivágjuk a magházat, majd kockára vágjuk őket. Egy edényben annyit vizet öntünk melléjük, hogy ellepje őket, majd mellétesszük a vaníliarudat és a szegfűszegeket. Addig főzzük őket, amíg meg nem puhulnak - fajtától függően ez lehet öt perc, vagy majd félóra is. Főzés közben időnként teszteljünk le egy-két darabot, hogy mennyire puhák. Ha kellően puhának ítéljük meg a körték húsát, akkor óvatosan halásszuk ki a fűszereket mellőlük (ezért fontos egész fűszereket használni), majd egy botmixer segítségével pürésítsük le az egészet egyenletesen. Folyamatos kevergetés mellett öntsük fel tejjel, majd ugyanígy adjuk hozzá a mézet is, ég még egyszer forraljuk össze az egészet. Tálalás után szórjuk meg a tetejét pirított mandulával.

A pirított mandula

shutterstock_350710970.jpg

Egy edényben forraljunk vizet, majd amikor lobogni kezd a víz, óvatosan öntsük bele a pucolt mandulát. Erre a lépésre azért van szükség, hogy meg tudjunk szabadulni a mandula sötétbarna, hártyás héjától (nem a csonthéjától, mivel pucoltat vettünk), amit másképp képtelenség eltávolítani róla. Úgy 1-2 percig forraljuk tovább a vízbe öntés után, majd óvatosan szűrjük le az egészet, és a végén egyszerűen nyomkodjuk ki a mandulákat a héjukból - a forralás miatt ez elég könnyen fog sikerülni.

A megpucolt manduláinkat egy kicsit sózzuk meg, majd kézzel forgassuk meg őket, hogy eloszoljon rajtuk a só. A sütőnket melegítsük elő 200 fokra, majd egy tepsiben tegyük be a mandulákat sülni. 10 percre lesz szükségük nagyjából, féltávon nyissunk rájuk, és alaposan rázzuk őket össze. A tizedik perc környékén kezdenek el várhatóan barnulni, innen kezdve feszült figyelemmel nézzük őket, majd mikor karamell színűvé vállnak, szépen vegyük ki őket, és azonnal öntsük át mindet egy másik, nagy és lapos edénybe. Erre a lépésre két okból van szükség: egyrészt ha bent hagyjuk őket a tepsiben, akkor nemes egyszerűséggel tovább fognak pirulni, ami nem ideális. Másodsorban pedig a manduláknak az átöntés után minél jobban "elterítve" még száradnia kell kicsit - ilyenkor még egy 5-10 percig távozik belőlük a felesleges víz. Tíz perc múlva viszont már ropogósak, ízletesek, és várják a fogyasztást.

Össze is törhetjük őket a leveshez, vagy csak szimplán beleszórjuk. Nem csak a körtekrém leveshez kíválóak azonban, hanem önmaguknak, nassolnivalónak is megállják a helyüket.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://friss.blog.hu/api/trackback/id/tr611839015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.