Friss

Tápláló sült körtés saláta, ha már sok volt a nehéz ételekből

2016. január 07. 18:11 - Deino

shutterstock_325808072.jpg

Az ünnepek és az újév alatt lezajló nagyipari evés-maraton bizony még a legedzettebb gyomrokat is alaposan igénybe veszi: sütemények, rántott húsok, pecsenyék mindenhol - néha jól esik az embernek valami könnyedebb, de mégis tápláló saláta. Ez a mai receptünk pont ilyen, ráadásul pikk-pakk elkészül!

shutterstock_194659004.jpg

Mire lesz szükségünk?

4 nagy körte, 10 dkg friss rukkola, 15 deka pármai vagy serrano sonka, egy kevés olívaolaj, 0,7 dl fehérbor, egy kevés fehér balzsamecet, frissen négyszínű bors.

Hogyan fogjunk neki?

Készítsünk elő egy serpenyőt, majd mossuk meg alaposan mind a négy körtét, majd vágjuk félbe őket, vágjuk ki és dobjuk ki a magház részt, majd a fél körtéket harmadoljuk tovább. A serpenyőbe öntsünk nagyon vékonyan olíva olajat, majd nagy lángon süssük meg a körte szeletet mindkét oldalát. Szórjuk meg frissen tört borssal, majd az egészet öntsük fel az előkészített fehérborral. Főzzük addig, amíg fel nem forr, és kicsit forraljunk a körtéken.

Közben rendezzük tányérra a rukkolát, majd ha elkészültek a körték, egy kicsit pihentessük őket, majd szépen helyezzük rá a rukkolára, és a körteszeletek közé igazítsuk be a vékony sonkaszeleteket. Egy kevés balzsamecettel és olajjal még ízesíthetünk rajta, sovány sajttal fogyasztva mennyei élmény!

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

 Ha a körtére gondolok, akkor nekem elsősorban a pálinka jut eszembe…persze, ez még a Szilveszter utóhatása! Szeretem a „szájérett” vajkörtéket! Az illatuk határozza meg, hogy melyiket választom.

A Bosck kobak vagy a Seres Olivér körte kemény, könnyen hámozható és a sütés közben jól karamellizálódnak a cukrok és az ízük, illatuk is „átmegy a szószba”. Ha nem az íz, hanem a konzisztencia a fontosabb akkor választhatunk Nashi körtét vagy Xénia körtét, a Spar kínálatából.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://friss.blog.hu/api/trackback/id/tr588212516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.