Friss

Mit kell tudni a sütőtökről?

2015. november 13. 09:20 - Deino

shutterstock_155131223.jpg

Az édes, összetéveszthetetlen ízű sütőtök az őszi szezon egyik legjellegzetesebb, leghangulatosabb eleme. Imádja minden felnőtt és gyerek egyaránt. Most picit jobban elmélyülünk a sütőtök hátterében: vajon mit kell tudni erről az ízletes csemegéről?

shutterstock_221795956.jpg

A sütőtök múltja és jelene

A sütőtököt már 6000 éve termeszti és nemesíti az emberiség. Kolombusz Kristóf segítségével terjedt el a világon: ő hozta magával Dél-Amerikából, és hamarosan egész Közép-Európában mindenhol elterjedt. A konyhában ma igazi reneszánszát éli a sütőtök, ételek egész garmadájában kap fontos szerepet, önmagában vagy köretként, sőt, az USA-ban Halloween tájékán szinte minden sütőtök ízesítést kap, egyes lattéktól kezdve egészen az olyan édességekig, mint az Oreo.

Melyik fajtát mire használjuk?

A sütőtöknek több száz fajtája van, úgyhogy mi most csak leggyakoriabbakat vesszük nagyító alá. általánosan igaz mindegyik fajtára, hogy ha tököt akarunk sütni, akkor előtte el kell távolítani a magját - és érdemes külön kiszárítani, majd úgy megsütni azt is. A sütőtök magja a benne levő olajok révén nagyon egészséges.

shutterstock_221167054.jpg

Sonkatök

Az egyik legízletesebb, legjobban süthető fajta. Az íze édeskés, a héja általában bézs árnyalatú, könnyen hámozható, a húsa pedig jellegzetes narancssárga. Akár héjastól is fogyasztható. Sütőben egészben is meg lehet sütni, a felső, magtalan részéve a legkönnyebb dolgozni: könnyen szeletelhető, párolva, sütve és grillezve is nagyon finom. Édes és sós sütemények alapjául is kiváló pürésítve, lekvárok, raguk, saláták és levesek alapanyagaként sem kell szégyenkeznie. Megfelelő körülmények között akár 6-12 hónapig is eláll.

A halloween-tök

Ha egy amerikai filmben töklámpást mutatnak, akkor száz esetben százszor ebből a fajtából faragják. Ehető, de az íze eléggé semleges - viszont egy erős fűszerezésű, karakteres receptet keresve ebből is remek étel válhat.

Hokkaido tök

A hokkaido tök egy gyűjtőnév, amibe az összes olyan sütőtökfajta beletartozik, ami a japán Hokkaido szigetéről származik. Az egyik legismertebb fajta az Uchiki Kuri, egy sötétnaracssárgás-pirosas hokkaido tök. A húsa kemény, és héjastól is fogyasztható. Elsőrangú levesek és pürék alapjaként, de szintén kitűnő gnocchi vagy rizottó készíthető belőle.

Óriás tökök

Több óriás sütőtök is létezik, mint a nagydobosi sütőtök, ami az első olyan sütőtökfajta, amit Magyarországon kezdtek el termeszteni. Ezeknek a húsa általában kemény, és bármilyen étel készítésére kiválóan megfelelőek.

shutterstock_230453983.jpg

Hogyan tároljuk a sütőtököket?

A sütőtök egyik nagy előnye, hogy megfelelő körülmények között minimum 3-4 hónapig is megőrzik a minőségüket, ha néhány dologra odafigyelünk.

  • Forgassuk meg a tököt egy-két hetente, hogy a nyomás a tök egy másik pontjára helyeződjön át.
  • A vágatlan tököt ne tegyük hűtőbe, mert úgy csak hamarabb romlásnak indul!
  • Az ideális tárolási idő egy hét és negyven nap között van
  • Ha felvágtuk a tököt, utána már csak hűtőben tárolható, és igyekezzünk egy-két napon belül felhasználni
  • Minél tovább tárolunk egy felvágatlan tököt, annál több folyadékot veszít, így intenzívebb, erősebb íze lesz

 

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

Mikor felvágjuk a tököt, érdemes a szárvégnél nekiállni a műveletnek, mert ott a legkönnyebb a héjával dolgozni. A frissen leszedett tököt legalább egy hétig kell állni hagyni, így a benne levő keményítő cukorrá alakul, és édesebb lesz az íze.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://friss.blog.hu/api/trackback/id/tr688034626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.