Friss

Fehérboros disznótoros lágy káposztaágyon

2015. november 06. 09:47 - Deino

shutterstock_138474500.jpg

Már javában itt az ősz, nemsokára kopogtat a tél... és mindezekkel együtt itt a disznótorok, disznóvágások időszaka is. Most mutatunk egy ízig vérig a műfajba vágó ételt, aminek senki nem tud ellenállni!

shutterstock_275038445.jpg

Mire lesz szükségünk?

20-20 deka véres hurka, 20 deka jó minőségű füstölt szalonna (szeletelt), 20 dkg sütnivaló kolbász, 8 darab közepes méretű újkrumpli, fél kiló savanyú káposzta, 4-5 darab cékla, kettő evőkanál (lehetőleg házi) libazsír, só, fekete bors  - egész és őrölt is! -, őrölt köménymag,  és mintegy 1,5-2 dl fehérbor. 

Hogyan fogjunk hozzá?

Első lépésben mossuk meg a krumplikat alaposan, majd héjastul vessük alá őket némi előfőzésnek. Amíg a krumpli fő, fogjunk egy nagyobb serpenyőt (szükség esetén két részletben is süthető az egész) majd zsírozzuk ki az alját, tegyük bele a káposztát, szórjuk meg ízlés szerint borssal és köménnyel.

Ezután feltesszük rá a hurkákat és a kolbászt, amiknek mindkét oldalát szurkáljuk meg villával. Rakjuk mellé a megpucolt, cikkekre szeletelt cékláinkat is. 5-6 szelet szalonnát bevagdosunk, és a java része a hurkákra és a kolbászra megy, de tegyünk félre egyet-kettőt a krumplinak is. A megfőtt krumplit megpucoljuk, felvágjuk, és mehet a húsok mellé a serpenyőbe. A cékla és a krumplik is kapjanak sőt, borsot, a krumplira pedig tegyük rá a maradék szalonnát. Ezután fedjük le alufóliával, majd helyezzük be egy 180 fokra előmelegített sütőbe, a sütőt tegyük légkeveréses üzemmódra. Nagyjából fél órát át süssük így, majd vegyük le a fóliát, locsoljunk meg mindent szafttal, és még fél órát sütjük, időnként meglocsolva. 200 fokon süssük tovább 10 percig már légkeverés nélkül, öntsük rá a fehérbort, majd süssük még tíz percet. Tálalásnál érdemes meglocsolni egy kevés szafttal még egyszer.

Vas Zsolt, a SPAR hússzakértőjének tanácsa

Magyarországon kevés ember van, akinek nincs a disznótorhoz fűződő élménye!
Mai napig népszerű hagyomány a vidéki háztartásokban, hiszen a hús feldolgozása és a hagyományos vacsora igazi közösségi esemény.  De ha még sincs alkalmunk disznóvágásra menni, a jó házi májas hurkát sertésmájból és sertéslapockából magunk is elkészíthetjük!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://friss.blog.hu/api/trackback/id/tr108034864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.