Friss

A dinnye kevésbé ismert jótékony hatásai

2015. június 09. 07:30 - Deino

shutterstock_126068165.jpg

A dinnye a nyár nagy slágere: mind a gyerekek, mind a felnőttek megvesznek ezért az édes, lédús, isteni finomságért - olyan nincs, hogy valaki ne szeresse a dinnyét. Most elárulunk róla pár érdekességet, ami után csak még jobban fogjuk imádni! Lékelésre fel!

shutterstock_149111027.jpg

A dinnye főszezonja július elején kezdődik, és szeptember elejéig húzza hagyományosan. Ma már vannak direkt erre a célra nemesített, későn érő fajták is, hogy még az ősz első hónapjában is legyen finom dinnyénk. Több száz fajta létezik belőle, amelyek színben, ízben, érési időben, és persze súlyban is különböznek. A dinnyék négy kilóstól egészen akár tíz kilósig is megnőhetnek.

Kiváló méregtelenítéshez, fogyókúrához

A görögdinnye remek vízhajtó, vesetisztító és salaktalanító, főként mivel 90%-ban víz alkotja. Tökéletesen átmossa a szervezetet, méregtelenít, tisztítja a bélrendszert és a vért is. Szintén a magas víztartalmának köszönhetően remek kísérője fogyókúráknak, mivel kevés benne a kalória és a zsír, valamint a fehérje és a szénhidrát. Vannak kifejezett görögdinnye diéták, mivel a gyümölcs nem kényszerít koplalásra, és bár kalóriaszegény, de nagyon laktató, és rengeteg ásványi anyagot tartalmas. A dinnyekúra lehet egy napos is, de három nap az ideális. Sovány tejtermékeket, más zöldségeket és teljes kiőrlésű pékárut érdemes mellette fogyasztani.

shutterstock_151508549.jpg

Rákmegelőző hatású, rengeteg benne a vitamin

A paradicsomhoz hasonlóan a dinnyében is nagy mennyiségben előfordul a likopin nevű antioxidáns, ami megköti a káros szabadgyököket, így csökkenti a rák és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. Fontos szerepet játszik az UV-sugárzás elleni védelemben is, a likopin ugyanis semlegesíti, csökkenti a bőrt érő káros sugarak hatását. A-, C- és B-vitaminokban gazdag, remek foszfor-, szelén- és cinkforrás a szervezet számára. A görögdinnye kitűnő népi orvosság hírében áll a megfázás esetén, enyhíti az emésztési problémákat, a rendszeres fogyasztása csökkenti az ízületi gyulladásokat, a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. Ha nehezen emészthető ételt ettünk, csak együnk rá egy kis görögdinnyét, ugyanis nagyon jó hatással van az emésztésre.

Rácz Árpád, a SPAR zöldség-gyümölcsszakértőjének tanácsa

A magyar görögdinnye szezonja hagyományosan június végétől Lőrinc napjáig tart. A modern fajták korábban érnek és tovább megőrzik élvezhetőségüket. A mi fogyasztói kultúránk része a négy - tizenöt kilós dinnye, de a skandináv népek ennél kisebb, "frigodinnyét" kedvelnek. Nekem legjobban a Spar magnélküli (Fashion) dinnye ízlik. Ha különlegességet keresünk ajánlom a sárgahúsú változatot.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://friss.blog.hu/api/trackback/id/tr487515486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.