Sütőtök, ahogy még nem próbáltuk: pácolt, sült finomság

2016. november 19. Deino

shutterstock_258114140_1.jpg

A sütőtök magában is nagyon finom eledel télen: az egyik legkedvencebb étele szinte minden magyarnak ez az ízletes finomság. Viszont ha nem sajnálunk pár perccel meghosszabbítani az előkészületeket, akkor még finomabbá varázsolhatjuk ezt a klasszikust!

shutterstock_502724305.jpg

Mire lesz szükségünk?

60 dkg sütőtök, egy deciliter olívaolaj, 3 nagyobb gerezd, friss fokhagyma, 1 teáskanál ánizs, egy teáskanál őrölt fűszerkömény, 1 teáskanál oregánó, 1 teáskanál koriander, 1 teáskanál bazsalikom, és ha van kéznél, akkor egy fűszermozsár.

Hogyan fogjunk neki?

Mossuk meg alaposan a sütőtököt, majd vágjuk hosszában félbe. Kaparjuk ki belőle a magokat és a szálas középső részét egy kanállal alaposan (a magokból remek csemege süthető), majd vágjuk fel a sütőtök két felét nagyjából 2-3 cetiméter széles szeletkékre. Egy kicsit tegyük félre őket, a sütőt kezdjük el előmelegíteni közepes hőfokra, addig jöhet a pác.

A fokhagymagerezdeket pucoljuk, majd aprítsuk fel minél apróbb szeletekre. Adjuk hozzá a fűszereket - ezek egyébként ízlés szerint variálhatóak, kicserélhetőek más fűszerekkel - majd az olívaolaj hozzáadása után egy kis mozsárban dolgozzuk el egyenletesre a pácunkat. Ha kész, a sütőtök szeleteket tegyük egy sütőpapírral bélelet tepsibe (héjával lefelé, vagy fektetve), majd egy konyhai ecsettel vékonyan kenjük be őket a páccal a tetejükön. Ha a pár túl sűrűnek bizonyulna, hígíthatunk rajta további olívaolajjal. Nagyjából harminc perc alatt puhára sütjük őket. Ha keményebbre akarjuk sütni, akkor a pácot ne adjuk hozzá sütés előtt, hanem süssük a sütőtököt magasabb hőfokon, folyamatosan ellenőrizzük, hogyan áll, majd amikor már szinte késznek ítéljük, akkor kenjük be a páccal óvatosan, majd még 5-10-15 percig hagyjuk sülni. A magasabb hőfokon sütésnél azért kell később hozzáadni a fűszereket, különben ráégne a tökre, és így keserű, kellemetlen ízt okozna.

süti beállítások módosítása