Tökmag sütés, házilag

2016. október 5. Deino

shutterstock_152701970.jpg

Ősszel rengeteg tökmag kerül az asztalra krémleves, sült tök, vagy éppen tökmagchips formájában, de akár pitét vagy süteményt is készíthetünk belőle. Ilyenkor a sütés-főzés egyik állandó mellékterméke a tökmag - eszünkbe ne jusson azonban kidobni, mert isteni csemegét lehet belőle sütni házilag, kevés munkával!

shutterstock_215898946.jpg

Hogyan fogjunk hozzá?

A tökből a tökmagokat legegyszerűbb kanállal kiszedni, viszont ilyenkor természetesen velük jön a tökmag húsából is egy kevés, illetve a tök "szálas" belseje. Tegyük az egészet egy szűrőbe, és csapnál, folyó víz alatt dörzsöljük ki ujjal a magokat, válasszuk le őket a húsról.

Következő lépésben egy tálat töltsünk meg a két harmadáig vízzel, majd adjuk hozzá a magokat, és utána annyi sót, hogy az edény teli legyen. A vizet keverjük el minél alaposabban a sóval, majd hagyjuk állni a magokat 12-48 órán át a vízben. Ezután öntsük ki az összes vizet a tálból, a tökmagokat pedig papírtörlőn szárítsuk meg. Ha szárazok, akkor nekiláthatunk fűszerezni: sózzuk meg őket egy kicsit, egy leheletnyi csilipor is kerülhet rájuk, majd a végén egy bögre tökmaghoz kb. egy evőkanál olajat adjunk hozzá, és alaposan forgassuk meg benne a magokat.

A sütés része nem túl bonyolult sütőpapírral bélelt tepsiben betesszük a magokat egy 200 fokra előmelegített sütőbe, majd 45 percig sütjük őket amíg meg nem barnultak - kb. 45 perc. Fontos, hogy ne hagyjuk leégni őket, ezért 5-10 percenként rázogassuk át őket. Ha kész vannak, kicsit hagyjuk kihűlni őket, majd már fogyaszthatóak is.

A tökmagot kisüthetjük forró serpenyőben is, folyamatos kevergetés mellett - ez egy kicsit pepecselősebb munka, de a végeredmény hasonlóan finom lesz.

süti beállítások módosítása