Egy igazi grillkülönlegesség: ananász és garnéla a nyárson

2016. július 27. Deino

shutterstock_79471255.jpg

A grillezés kapcsán nem a garnéla és az ananász az első, ami beugrik itthon, de érdemes egy próbát tenni vele: ízre és kinézetre is különleges, nem túl bonyolult az elkészítése, és roppant egészséges! Serpenyőben és grillrácson egyaránt tökéletesen megsül. Lássunk is hozzá!

shutterstock_346131707.jpg

Mire lesz szükségünk?

50 dkg (megtisztított) garnéla, 1 nagyobb ananász, 10 dkg sárgabarackdzsem, egy kevés olívaolaj, egy evőkanál narancslé, chili vagy chilipehely, egy teáskanál narancshéj, egy kevés tengeri só, 2 gerezd fokhagyma, 2 szál koriander (apróra vágva)

Hogyan fogjunk hozzá?

Nulladik lépés, hogy a kiválasztott nyársakat vízbe tesszük, és legalább húsz percig áztatjuk! Így elkerülhető, hogy a grillezés alatt megégjenek. Utána fogjuk az ananászt, és megtisztítjuk, a kemény közepét távolítsuk el, majd daraboljuk fel kb 2 centi nagyságú kockákra. A sárgabarackdzsemet keverjük el a narancslével, majd adjuk hozzá a narancshéjat, ízlés szerinti mennyiségben chili, sőt, végül pedig az olivaolajat és a fokhagymát is, ez útóbbi egy fokhagymanyomón átpréselve. Az egészet keverjük el nagyon alaposan addig, amíg egy homogén masszát nem kapunk - kész is a pácunk.

A nyársakra felváltva húzzunk fel egy ananászkockát és egy garnélát, majd ha megvagyunk, akkor ecsettel vékonyan kenjük be páccal mindegyiket. Nagyjából negyed órát hagyjuk állni őket, majd grillen vagy felhevített serpenyőben 8-10 perc alatt készre sütjük. A sütés alatt tovább kenegetjük a páccal (óvatosan!), majd a végén apróra vágott koriander zöldjével díszítjük. Sajttal, salátával tálaljuk.

süti beállítások módosítása