Serpenyőben sült marha, pikáns gombás-paprikás raguval

2016. február 6. Deino

shutterstock_130104719.jpg

A marháról általában a bonyolult pácok és sütési procedúrák jutnak eszünkbe - most mutatunk egy receptet, ami ennek szöges ellentéte! Serpenyőben készül, isteni finom, és nagyon különleges!

shutterstock_358778306.jpg

Mire lesz szükségünk?

2 szelet sovány marhahús, 1 kaliforniai paprika, 20 dkg szeletet gomba, 2 gerezd fokhagyma, szárított kakukkfű, 2 evőkanál száraz fehérbor, olívaolaj és frissen tört tarkabors.

Hogyan fogjunk hozzá?

Forrósítsuk fel az olívaolajat a serpenyőben, és tegyük bele a gombát. Fedő alatt pároljuk addig, amíg el nem kezdenek szépen barnulni. Aprítsuk fel a kaliforniai paprikát, és adjuk hozzá azt is! 2-3 percig forraljuk, "pöfögtetjük", majd adjuk hozzá ízlés szerinti mennyiségben tengeri sót, tarkaborsot, a fokhagymát és a fűszernövényeket. Egy rövid ideig hagyjuk összeérni, de figyeljünk oda, hogy a fokhagyma semmiképp ne égjen meg! Adjuk hozzá a bort, majd fedő nélkül hagyjuk addig főni, amíg a leve szépen lassan el nem fő. Ekkor az egészet tegyük külön egy tálba, és ugyanebben a serpenyőben kezdjük el kisütni a húst. A serpenyőből előtte igyekezzünk minél alaposabban kiönteni, kikaparni fakanállal mindent.

A hús alá ha van kéznél, nyugodtan önthetünk 2 kanál húslevest. Mikor mindkét oldalát szépen megpirítottuk és úgy látjuk, hogy már készen vagyunk vele, öntsük a hús nyakába a köretet, és egy pár percig alacsony lángon hagyjuk őket összefőni.

Vas Zsolt, a SPAR hússzakértőjének tanácsa

Ha biztosra akarunk menni a hús megpuhításánál a marhaszeletet ecet és olaj keverékével szelídíthetjük meg: egyenlő arányban keverjük össze a kettőt, majd hagyjuk állni benne a szeleteket gyakori forgatás mellett.

süti beállítások módosítása