Egy ünnepi fogás hétköznapokra is: szűzpecsenye narancsmártásban

2015. december 1. ge

shutterstock_71785495.jpg

A citrusfélék és a hús nagyon jó barátok tudnak lenni, ha odafigyelünk az ízek harmóniájára. A keserű, savanyú és a sós ízek jól megférnek együtt, úgyhogy a közelgő ünnepre akár ezzel az egyszerű, de csodásan illatos fogással is készülhetünk. Bátran teszteljük hétköznap is, a család hálás lesz érte, a karácsonyi vendégeink pedig el lesznek varázsolva.

Szűzpecsenye narancsmártásban

 

50 dkg sertés szűzpecsenye
5 db narancs
25 dkg gomba
2 dl alaplé (húsleves)
2 evőkanál vaj
40 dkg tagliatelle
2 evőkanál mascarpone
fűszerek: só, bors, friss gyömbér, méz, szójaszósz

Először a mártást készítjük el, hogy a frissen sült húsokat azonnal tálalni tudjuk. Ehhez 3 narancsot megpucolunk, cikkekre szedünk és kifilézünk, 2 narancsot pedig kifacsarunk. Az apróra vágott gombát és hagymát a vajon lassú tűzön párolni kezdjük, majd felöntjük a narancs leszűrt levével és az alaplevünkkel. 10 perc rotyogás után hozzáadunk egy evőkanálnyi mézet, belereszelünk egy kis gyömbért (ízlés szerint, aki nem szereti a csípősségét, el is hagyhatja), egy evőkanálnyi szójaszószt és végül a kifilézett narancsokat. A mártás 2 evőkanél mascarpone hozzáadásával krémesítjük.

shutterstock_239378668.jpg

A húst már nem kell túlfűszerezni, elég ha érmékre vágjuk és vajban mindkét oldalát megsütjük, majd utólag finoman sózzuk. Tálaláskor a kifőtt tésztára ültetjük és bőven megöntözzük a mártással.

Vas Zsolt, a SPAR hússzakértőjének tanácsa

A sertés szűz-, vagy más néven tüskepecsenye a rövidkaraj belső csontos felszínén található, s tulajdonképpen a sertés vesepecsenyéje. A legértékesebb sertés húsrész. Egészben, szeletben hirtelen sütve a legjobb elkészíteni. Disznótorban gyakran felszúrják és kolbásztöltelékkel töltik, majd sertés hálóba burkolva sütik.

süti beállítások módosítása